2018. április 15., vasárnap

Amikor április elseje legyőzi a húsvétot


Nem lehetett könnyű reggele a Navine házának, ugyanis a szünetre itt maradó diákok reggel egy különös jelenettel találhatták szembe magukat. Történt ugyanis, hogy Leon Tim Wolf és Révész Kornél nem éppen tiszta elmével igyekeztek elérni az utolsó vonatot. Előbbi versenyzőnk állítása szerint minden apróját nagyon cukros banánturmixra költötte - persze fiúk -, így nem tudtak az aluljáróban egy kéregető idős asszonyon segíteni, aki a hálátlan suhancok után mindenfélét kiabált.  
A két jó hangulatú navinés nem is sejtette, hogy az egymás után tett különös szavak valójában egy átkot vonnak maguk után, így reggel igazán nagy meglepetés érte őket, amikor is női testben ébredtek.
Timmi, akinek első útja Daisy Blue Berryhez vezetett, a magas c-t gyakorolva, virnyogva könyörgött a bejutásért a lány szobájába. Ez többeket is meglepett, hiszen bár könyörgést már hallott a folyosó, de ilyen típusút még biztosan nem. A legtöbb lány csak kisandított az esetre, be azonban egyikük sem engedte a pórul járt fiút. Végül Blue magához tért és beengedte a kétségbeesett szőke fruskát, aki kis híján elájult annak tudatában, hogy a másik fél nyúllá változott. A zavart szőke végül elmesélte, hogy haj és kebel problémái vannak, mire a másik fél zoknival kitömött melltartót és fodrászt javasolt. Erre persze jött a visszavágás, hogy a másik fél bárhol, például Lasch Ervinnél is lehetett volna, így végül Ms. Berry elhitte, hogy valóban a fiú áll előtte, hiszen ilyen titkokat nem mindenki tudott. Eddig. Egy újabb gyöngyszem a Lasch Ervin által készített nyakláncon? 
A válasz sajnos nem került elő, tématerelés következett, méghozzá igen jól, hiszen a következő percek már ruhaválogatásról és sminkről szóltak, így Mr. Wolf átélhette a női lét számos pillanatát, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jól állt neki. Szerintem még élvezte is, ám erre nem adott egyértelmű választ.
Ennél sajnos rosszabbul járt a másik résztvevő, Révész Kornél, aki ahelyett, hogy egy társánál keresett volna vigaszt, egyenesen a klubhelyiségbe rohant egyetlen férfi alsónadrágban, mely megváltozott alakja miatt igencsak bő volt rá, ezért többnyire azt fogta a kezeivel, ezzel felfedve új teste minden báját. A szünet vége miatt már páran gyülekeztek a klubhelyiségben, így akik lemaradtak a hálótermi jelenetről, megcsodálhatták a másik szőke "démont", aki még behatóbb ismereteket adott arról, milyen lenne nőként, hiszen ha éppen a melleit próbálta takargatni, akkor tomporát villantotta ki, és fordítva. Ő nem a melltöbblettel, hanem ékessége hiányának folyamatos felemlegetésével emlékeztette a diákságot, hogy ő nem az, akinek mondja magát, és nem itt kellene lennie.
Végül az érkező Révay Lili igyekezett menteni a menthetőt, és jobb ötlet híján egy kóbor pulcsit - hivatalosan a Navine ház csúnyapulcsija - adott át neki, hogy valamivel takarhassa a lány szerint nagyon is formás kebleit.
Érdekes jelenet volt, hiszen úgy ismeretes, hogy a lány inkább a fiúkat részesíti előnyben, közülük is inkább a marcona arcokat, most mégis a "Kornélia"-ként elhíresült jelenséget támogatta kedves szavaival. 
Végül, hogy ki is ő, azzal fedte fel, hogy a színészpalánta megjegyezte, valószínűleg azért érzi furcsán magát, mert Révész Kornél valamit adott neki, mire őszinte felháborodással fejezte ki üzletpolitikáját, miszerint ingyen semmit nem ad. Az eset később megoldódott, hiszen a fiúk az évnyitón már eredeti alakjukban jelentek meg.


Nincsenek megjegyzések: