2017. október 15., vasárnap

Vénülünk!

Avagy már megint itt egy évnyitó

Az idei évnyitó középpontjában a vacsora állt. Valószínűleg mindenki megtanulta már a hosszú tanévek során, hogy a legjobb ételeket évnyitón és évzárón adják. De főleg az évnyitón. Így hát, már az elsőévesek között is elterjedt – bizonyára a hosszú vonatúton történt -, hogy nem kell degeszre tömni magunkat az úton, hiszen fenséges lakoma vár mindenkit az évnyitón. Megérkeztünk, éreztük az isteni illatokat, aztán vártunk, vártunk, és csak váááártunk. Ami azt illeti, elég sokat. Egészen a rengeteg kihirdetni való végéig. Semmi előétel, semmi csipegetés. A magam részéről a cérna akkor szakadt el, amikor a rellonos vezetőség nekiállt kekszet majszolni. És ezek az emberek nevezik magukat tanárnak?!?!?!
Lényeg a lényeg, mindenki farkaséhesen hallgathatta meg a változásokat, így nagyon mozgolódás sem volt. Hiűba remélem, hogy lesz megint olyan susmus, hogy milyen képtelen párok akadtak utóbb egymásra. Például Farkas Kamilla is észbe kaphatna már, mielőtt még túl késő lenne. Kacsint. Kacsint. De komolyan, a buli teljesen leült, pedig esküszöm, ha adtak volna időben ételt a népnek, akkor lett volna zsizsegés is. 
Hogy mi is történt, ha már a változásokat említettem? Kezdjük az elején. Idén távozott tőlünk Wikete Bendegúz, aki szerintem feladta, hogy illemre neveljen itt bárkit is. Pedig amúgy nem vagyunk rosszak, valószínűleg ezért is kaptunk egy nagy adag aurort a nyakunkba, de ne szaladjunk ennyire előre. Na tehát távozott Bendegúzunk, és távozott a pirosak nagy bánatára a Podmaniczky–Návay páros – akik amúgy az év vezetősége lettek - is. Előbbi kamatoztatja a tudását, és muglikat kutat, jelentsen ez bármit, míg utóbbi inkább aurori hivatására fordít nagyobb figyelmet. A liberális nevelésnek tehát vége, innentől valószínűleg nem az elfogadás, hanem a katonás rend lesz a főnixek életének meghatározó eleme, ugyanis a konfetti duót a Sárközi–Kedves páros váltotta, akikben állítólag nincs irgalom. Külön kellemetlenség, hogy a házvezető páros nem szívleli egymást, így állítólag ebben az évben egymáson túlteljesítve akarnak majd fegyelmezni. 
Ha már házvezetők, nézzük, kik is csatlakoztak még a díszes társasághoz. Itt van velünk Mr. Daniel Graham és Jamie Leroux, akikről az a pletyka járja, hogy a diákjaikon kísérletezni akarnak. Mi másért állna össze egy gyógynövénytan tanár és egy gyógyító? A Levita toronyba a bejutás megszigorodott, állítólag ma délután az igazgató sem tudott már feljutni a kékekhez. Hogy ebből mi igaz, és mi pletyka csupán, az talán hamarosan kiderül. A Navine ugyanakkor instant cukikórt kapott, ugyanis Czettner Lucában egy visszatérő unikornist, míg Lewy Bojarskiban egy leendő apukát köszönthetünk. A Navinések háza táján állítólag néhány ügyes varázslatnak köszönhetően már mindenhol cukorkát és csokit lehet találni, így a diákok egyszerűen csak élvezik a boldog pillanatokat, amiket kiváltanak ezek a kis édességhalmazok. Idén a másik nagyon látványos változás pedig a Rellonban mutatkozott meg. A korábbi vezetőség megkérdőjelezhető háttere miatt ide is két auror - Alastair Magnus és Dwayne Warren - került, akik állítólag azért jöttek, mert a minisztérium ezzel bünteti őket figyelmetlenségükért, ami miatt a Mágustanoda idén az ellenőrzések során éppen, hogy csak közepes minősítést ért el. A parancs állítólag úgy szól, hogy kötelesek az idei tanév végére erős jó, vagy közepes kiváló minősítést produkálni. Mivel kegyetlenkedésre nevelt aurorokról van szó, így srácok, itt az idő összekapni magatokat és nem adni nekik ilyesmire okot. 
A kviddics kérdése az elmúlt tanévben egészen bonyolult volt, mert a tiszta kezdés után jöttek az összevont csapatok. Egy ideig én is igyekeztem követni az eseményeket, végül azonban feladtam, mert őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy ki kivel volt. A lényeg viszont a lényeg, a Rellon, aki képes volt végig csak zöldekből összeállni, vitte a kupát, igen, tisztán és határozottan egyértelműen.  
Amit még érdemes megemlíteni, hogy az év legkiválóbb prefektusa Weiler Dante lett, akit sajnálatos módon a végzős bálon történt párbaja miatt azonnal eltávolítottak azonban a posztjáról. A szavazás kiemelkedő eredménye így valószínűleg a diáktársai szolidaritása miatt alakulhatott ki. Összetartó a Bagolykő népe. Várkonyi Zoltán és Mácsai Zója lettek az év tanárai, míg az iskolaelsők a tavalyi címüket megvédve Kékessy Arabella és Széplaki Alíz. Utóbbi nevét ugyan az igazgató úr Szélpakinak hirdette, de egy segítőkész kolléga helyesbítette, a diákság nem kis mulatságára. Talán ha előbb ettünk volna, nem lett volna ennyire kellemetlen a szituáció. Ami a pontversenyt illeti, idén nagyon gyengén szerepelt az Eridon, csupán 561 pontot gyűjtöttek. Mindenki meglepetésére az eddig oly szorgalmas Levita se jutott tovább 861 pontnál. A Navine 1358 gyönyörű pontot szerzett, míg a Rellon itt is tarolt, a maga 1929 pontjával. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy ez most a Rellon éve volt. Vajon jövőre kié lesz?

Nincsenek megjegyzések: