2016. március 15., kedd

Üdvözöllek Kedves Olvasó!

E havi számunkban:
•  A vizsgaidőszak közepén... - Körbekérdeztük a diákságot
•  Petőfi Sándor: A nép nevében - Az 1848-as forradalomra emlékezünk
•  A kviddics nagyjai 1. rész - Interjú Yarista Palarnnal
•  Visszatértünk Svédországból - A kastély falainak ismét van miről suttogniuk
•  Az Edda és szerzői - A skandináv irodalom kezdetei
•  Iker, vizsgák, megfigyelnek? - Interjú Grace Erin Greennel
•  Vizsgaidőszak és egyéb katasztrófák - Lencsevégre kapott pánik
•  Húsvét és a színes tojást tojó nyuszi rejtélye - Ünnepi érdekességek
•  Bagolyszkóp - Huhogó csillagok
•  Tojás talány - Húsvéti képrejtvény

Amint kimondod a címlapra az Adepto! varázsigét, levehetővé válik róla a kokárda, amit bátran viselhetsz így március idusán, az 1848-as forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve; illetve a Czukorvarázs Cukrászda jóvoltából elfogyaszthatod a háromféle, ízletes csokoládétojást. Varázslatos Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

Az újsághoz pedig kellemes lapozgatást!

A vizsgaidőszak közepén...

Szerencsére idén nagyon korán végeztem a vizsgákkal, azonban nem tudtam elmenni az álmos és ideges arcok mellett, így hát egyik nap tollal és papírral a kezemben indultam el, hogy megkérdezzek másokat, ők hol tartanak.

Idén milyen érzésekkel álltál neki a vizsgaidőszaknak? 

S. Lilla:  Én most felkészülten néztem szembe ezzel a vizsgaidőszakkal, mert a tanév elején sok elmaradást kellett pótolnom, ezért már hamar belelendültem a tanulásba. Egyelőre nem ért nagy meglepetés.

F. Kamilla: Igazából nem éreztem különösebben semmit. Arra gondoltam, hogy bemegyek, megírom, kijövök. :D

S. Bianka: Tipikusan, a "legalább lesz valami, ami eltereli a figyelmem..."

E. A. Flóra: Nagyon izgultam és még most is parázok, de azért várom is.

T. Lilith: Milyen érzéseket? Vidámságot, egy kis feszültséget. Van olyan vizsga, amire nem megyek be szerintem.

P. A. Benedek: Az idei volt az első. Izgatottan és félve.

Eris L. A.-K.: Ez az utolsó évem, úgyhogy némi megkönnyebbüléssel. Nem lesz gond.

Sz. Aliz: Újoncként szinte rögtön a mély vízbe kerültem, hiszen már javában folytak a vizsgák, amikor megérkeztem. Kicsit izgultam, hogy hogyan fogok teljesíteni, de úgy érzem, hogy nemsokára évfolyamot fogok lépni.

B. Annamária:  A szünetnek is beillő iskolalátogatáson sikerült ellazulnom, olyan mértékben, hogy már azt is mondhatnánk, elkényelmesedtem. Ezt követően valahogy elképesztően nehezemre esett belevágni a vizsgaidőszakba és borzasztóan rossz szájízzel ültem le tanulni. 

Sz. Richárd: Nem voltam épp lelkes.

D. Amira: Elég könnyen álltam neki a vizsgáimnak, hiszen mindent megtanultam.

Sz. E. Izabella: Izgultam miatta - nagyon.

Cs. N. Babett: Idén nagyon izgultam, mivel ez az első vizsgaidőszakom és azért nincs akkora rutinom abban, hogy a drukkot leküzdjem vagy legalábbis ne mutassam ki annyira.

K. Zoltán: Vegyes érzelmekkel, félek az eredménytől, de izgulok is miattuk.

Annelie F. M.: Nem rajongok a vizsgákért és a sok magolásért. A gyakorlati vizsgákat vártam inkább. Azokat is csak azért, mert tudom, hogy ezután jön a végzős év. Teszem hozzá, a VAV elől el fogok bújni, a többin csak átvergődök valahogy.
A vizsgaidőszak legjobb része az, amikor vége van.

Mihael G. S.-V.: Vegyesekkel. Át szeretnék menni, de egy közel három hónapos baba mellett ez igazi kihívás. Úgy értem, tanulj, nevelj gyereket és dolgozz. Szeretnék megismerkedni azzal az emberrel, akinek ez megy és még aludni is tud mellette. 

Sz. Csanád: Fura érzésekkel, hiszen ez volt az első itteni vizsgaidőszakom. Meglehetősen féltem a megmérettetésektől, no meg attól, hogy a tanárok mennyire fogják jó néven venni, hogy majd' elalszom. Mert ugye be kellett vennem a gyógyszerem, különben pattogtam volna és felkeltem volna a vizsga közepén, hogy valami mással foglalkozzak. Szerintem azt se díjazták volna év diákja címmel, de ez szerencsére nem fog kiderülni.

V. Lanetta: A síszünet nagyon összezavart, őszintén észre sem vettem, hogy beletotyogtunk egy újabb vizsgaidőszakba. Amikor pedig rájöttem, először pánikolva próbáltam beletömni a fejembe az anyagot. Egyszóval nem valami vidám vagy nyugodt érzések kerítettek hatalmukba idén.

Corina N.: Izgultam kissé, de mondtam magamban, hogy megcsinálom.

C. R. Luca: Görcsösen, nagyooon féltem, idén van a legtöbb tárgyam eddig. Két szakon is tanulok mestertanoncként, nem egyszerű. Kezem-lábam remeg még most is.

Matt P.: Hát, természetesen izgultam, hogy eleget tanultam-e vagy ilyesmi, de azért kicsit jó érzés is, hisz itt az utolsó hajrá, utána pedig kicsit le lehet ülepedni.

Ward W.: Milyen érzéssel? Őszintén? Ránéztem a könyveimre és azt éreztem "Öljetek meg. Most! Ha nem probléma, még a vizsgáim előtt!". Nem mondhatom, hogy agyonkészültem magamat, szóval sok minden voltam, de boldog az nem. Rémes érzés volt. Lehet, hogy egy évvel tovább maradok. Jó itt. 


Hogy haladsz a vizsgáiddal? Meglesz a következő év? 

S. Lilla: Még csak két vizsgámon vagyok túl, azonban mindkettő K lett, úgyhogy pozitívan állok a többihez is és remélem, hogy simán meglesz az évfolyamlépés.

F. Kamilla: Már csak három vizsgám kell megírnom, aminek nagyon örvendek. *-*
Szerintem meglesz, remélem, hogy ez így is marad.

S. Bianka: Jól, és igen. *-* Negyedikes nagylány leszek... *-* *Könnyen meg lehetett szerezni a válaszokat...*

E. A. Flóra: Hát izééé... lassan. A következő év meglesz, az biztos, hacsak agyon nem csap minket egy meteor és nem fogy el a palacsinta. De szeretnék másodikos lenni, igen! 

T. Lilith: Jól haladok, naná, hogy meglesz! Mindent tudni fogok addigra és leteszek a tantárgyaimból egy párat.

P. A. Benedek: Jól, nagy része megvan már. Sikeres évem lesz.

Eris L. A.-K.: Valahogy úgy alakult a vizsgarendem, hogy még nem vizsgáztam, de holnap megyek egyből VAV-ra, aztán sorban a többire. Meglenni meglesz, azon nem aggódom, inkább, hogy mi lesz utána...

Sz. Aliz: Már elküldtem mindet javításra, várom a visszajelzéseket, illetve jóslástanból még nem tettek fel vizsgaanyagot. Úgy gondolom, hogy meglesz a következő év.

B. Annamária: Az eredményeim lehetnének ugyan jobbak is, némely vizsgajegyemre nem vagyok büszke, de azért nem is panaszkodhatok. A lényeg, hogy szerintem meglesz a negyedik. 

Sz. Richárd: Minddel kész vagyok és meglesz a jövő év. Az idei vizsgák nagyon könnyűek voltak...

D. Amira: Jól haladok a vizsgákkal, eddig mind vagy várakozáson felüli, vagy kiváló volt.

Sz. E. Izabella: Hát... négyből kettő már kész, de a VAV vizsgával nem haladok sehova, időhiány miatt. Úgy tervezem, hogy meglesz.

Cs. N. Babett: A vizsgáimmal nagyon szépen haladok, eddig van két kiváló és két várakozáson felüli jegy a tarsolyomban, még két vizsga kérdéses. Az évfolyamlépés biztosan meglesz.

K. Zoltán: A vizsgáimmal úgy állok, hogy most kezdek nekik. Remélem, bár ha nem, az azért van, mert nem vagyok elég okos.

Annelie F. M.: Nagyon úgy néz ki, hogy meglesz. Eddig az idei vizsgák sikerültek a legjobban és már csak egy van hátra.

Mihael G. S.-V.: Még egy sincs meg. :D Meglepő, mi? Azért asszem, meglesz... utolsó száz méteren.

Sz. Csanád: Szerencsére mind megvan, és reményeim szerint ezzel át is slisszolok a következő évre.

V. Lanetta: Sehogy. Eddig alig egy, esetleg kettő van, amibe belekezdtem, ám a többi olyan csúnyán néz rám, hogy hozzá se merek érni. Hogy meglesz-e? Nem fogok megbukni, csak kicsit csúnyább átlagokkal fogok tovább lépni.

Corina N.: Eddig 4/4 sikeres lett, remélem a többi is így fog menni.

C. R. Luca: Nagyon remélem, még vannak vissza, de igyekszem a legjobbat nyújtani. Többet tanultam rájuk, mint bármelyik évben korábban, remélem meglesz a gyümölcse és mehetek hetedikbe.

Matt P.: Hááát, nem állítom, hogy évfolyam első leszek, de szerintem meglesz a következő év, igen.

Ward W.: Jó kérdés. Ellustultam, semmi kedvem vizsgázni. Azt hiszem, hogy valamiből már megvan, de azért ez édeskevés hozzá, hogy elszánkázzak a következő év felé. Szóval hajrá, vagy mi. 


Melyik volt a legkönnyebb és melyik a legnehezebb vizsgád, miért? 

S. Lilla: Hát két vizsgából egyelőre nehéz nagy következtetéseket levonni, az Önismeret és az LLG van meg eddig, de egyiket sem találtam nagyon vészesnek, mind a kettő tetszett.

F. Kamilla: Eddig a legkönnyebb a reptan volt, a többi is lehetne olyan... Legnehezebb szerintem a bájitaltan lesz, nem is fűzök hozzá nagy reményeket...

S. Bianka: A legkönnyebb, hmm... Mítoszok és Legendák...
A legnehezebb az Önismeret, és személyes kudarcként élem meg a tényt, hogy marhára nem ismerem magam o.O

E. A. Flóra: Lektorált válasza: Minden simán megy. :D (Mivel még egyre sem mentem be, erre nem tudok válaszolni. Azért, ha lehet Nina ne lássa ezt a választ, oké? *halkan súgja* Kapsz érte egy palit, ha tartod a szád)

T. Lilith: Legkönnyebb? A rúnatan. Nagyon jó. Legnehezebb? A bájitaltan. Inkább nem mondok róla véleményt.

P. A. Benedek: Legendás Lények Gondozásából nehezebbre számítottam.  Művészetek nekem nehéz volt, mert kifogott rajtam egy feladat.

Eris L. A.-K.: *Nem válaszolt* 

Sz. Aliz: A legkönnyebb az LLG volt, ez a témakör mindig is érdekelt, szeretem a természetet és az állatokat, úgyhogy számomra nem okozott különösebb nehézséget a vizsga megírása. 
A legnehezebb a bűbájtan volt, ugyanis ott több, összetettebb, komplexebb feladattal kellett megküzdenem és remélem, hogy sikerült teljesítenem őket. Egyébként a feladatok összetétele tetszett, bőven volt bennük kihívás.

B. Annamária: A legkönnyebb a gyógynövénytan volt szerintem. Volt egyszerűbb is, de imádom a növényeket és arra kellett a legkevesebbet készülnöm. A legnehezebb meg az önismeret volt, azt hiszem, mert arra meg nem igazán volt mit tanulni és ráadásul én nagyon nem szeretem az olyan vizsgákat, amiknél magamról kell írnom. Egyébként nem volt benne semmi különösen vészes, csak mindig szeretnék felállni és kimenni, mert tudom, hogy Mácsai tanárnő tudja mit csinál, csak akkor sem szeretem ezeket megtárgyalni valakivel, leírni pedig még kevésbé. Amire meg tényleg sokat kellett készülnöm, az az elemi mágia volt, szóval gyakorlatilag az volt a legnehezebb vizsgám, ha a befektetett energia a szempont.

Sz. Richárd: Amelyiknek a legkönnyebben neki tudtam állni, az önismeret volt. De igazság szerint maximális pontot kaptam mindenre, úgyhogy... fogalmam sincs. Furcsán engedékeny volt idén az összes tanár, akiktől nehézre számítottam.

D. Amira: A művészetek, a legendás lények gondozása és a repüléstan volt a legkönnyebb.

Sz. E. Izabella: A gyógynövénytan volt a legkönnyebb, mert csak egy feladat volt. (Ráadásul egy remekül kiválasztott feladat...) És a VAV a legnehezebb, mert hosszú...

Cs. N. Babett: Legkönnyebbnek a Legendás Lények Gondozását és a Mágiatörténetet találtam, utóbbi bevallom, jobban tetszett, érdekesnek találtam a vizsgakérdéseket. 

K. Zoltán: Hát a legkönnyebb vizsgámra már nem emlékszem, a legnehezebb meg szerintem a maradék volt.

Annelie F. M.: A legkönnyebb az elemi mágia volt, gondolom ezzel nem okozok meglepetést. Tanoncként élveztem az egészet és ezt simán megcsinálnám újra.
A legnehezebb Barbi életvitel vizsgája volt... *össze is húzza magát* Nem részletezem, próbáld ki te magad.

Mihael G. S.-V.: Könnyű kérdés, rövid válasz: nem volt még vizsgám *karikás szemekkel felröhög, a kávésbögréje felett kipislogva* .

Sz. Csanád: A mugliismeret volt a legkönnyebb, elvégre én is mugli közegben nőttem fel. Habár voltak nehezebb kérdések, de számomra akkor is könnyűnek tűnt. A legnehezebb... mágiatöri. Soha nem szerettem a történelmet, a forráselemzéseket meg aztán pláne nem. Szóval... ezért volt az a legnehezebb vizsgám.

V. Lanetta: A mugliismeret volt a legnehezebb. Ám úgy érzem remekül helyt álltam, a válaszaim precízre és felettébb kreatívra sikeredtek. Biztos díjazni fogja Podmaniczky tanár úr. A legkönnyebb talán a rúnatan volt. Ott véleményt kellett írni, nem volt szükség az elméleti tudományra. 

Corina N.: Mugliismeret volt a legkönnyebb és talán az elemi mágia a legnehezebb.

C. R. Luca: Az eddigiek közül nehéz a választás. A művészetek utolsó feladata, még ha színezős sudoku is volt, túl sok volt benne nekem a logika. Szerintem az volt az egyik legnehezebb. Könnyű, hát, olyat nem tudnék kiemelni, de az egyik kedvencem a Legilimencia volt! Az nem is volt nehéz.

Matt P.: Ilyenekre nem szoktam válaszolni, mert lehet, hogy könnyűnek éreztem, aztán a végén kiderül, hogy egy nullát alkottam, szóval erre majd csak akkor tudok teljes körű választ adni, ha vége a vizsgaidőszaknak.

Ward W.: Mugliismeret, jaj a drága. Annyira jó érzés volt nem megírni. A legnehezebb szerintem talán, hú, nem tudom. A bűbájtan? Valahogy nem voltam ott fejben, szerintem eléggé elszúrtam.

Petőfi Sándor: A nép nevében

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.
S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?
S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek. 
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?
Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!
Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március)

Kviddics nagyjai 1. rész

Yarista Palarn

Számos tehetséges játékossal találkozni az iskolai meccseken, és van, aki nem áll meg annál, hogy csupán hobbiszinten mozogjon. Egy véres Navine-Rellon küzdelem, vagy egy bravúros Eridon-Levita összecsapás volt az elhatározás táptalaja? Gyermekkori álom, vagy vaktában született döntés? Ezt próbálom meg kideríteni azoktól, akik a Bagolykő után profi csapatok tagjaként végezték.
Első interjúalanyomat nem hiszem, hogy szükséges lenne bárkinek is bemutatnom: nem mást kérdezgettem kviddicses tapasztalatairól, az eddig bejárt útról és jövőjére vonatkozó terveiről, mint az ex-levitást és volt Játékvezetőt, Yarista Palarnt.

Szia Yar, és üdv az olvasók nevében is! Tehát a megbeszéltek alapján faggatnálak egy kicsit a kviddicsről, kezdjük az alapokkal: diákként ismerkedtél meg a repüléssel, vagy már korábban is volt alkalmad kipróbálni?
Szia, és üdvözlöm az olvasókat is! Öt évesen ültem először seprűn, bár annak egy kisebb baleset lett a vége. A testvéreim feltettek egy seprűre, csak nem tudtam, hogy hol a fék, egyébként állítólag jól ment - elmosolyodik az emlékre. - Aztán a Bagolykő előtt játszottam a Pákozdi Elseprűk csapatában, majd, ahogy említetted, diákként folytattam.

Az iskolai bajnoksághoz mikor csatlakoztál? Melyik csapatban kezdtél?
Elsőévesen csatlakoztam a Rellon csapatához. Hihetetlenül erős gárda volt, csak szerencsém volt, mert Kőrösi Ráhel nem tudta vállalni az utolsó két meccset, így bekerülhettem.
Akkoriban még nem volt csere a meccsen, szóval nagyon örültem. Bajnokok is lettünk, persze többnyire nem az én érdemem volt. Azt hiszem, azért az "Év felfedezettje"-díjat megkaptam, nagyon büszke voltam!

Ne szerénykedj, azt a díjat ki kellett érdemelni valahogy! *mosoly* Mik voltak a legjobb élményeid az iskolai mérkőzések, edzések alatt?
Hű, hát ha lehet élménynek mondani, szerintem elsősként a Navine elleni nagy verekedés volt. Még a gyenguszra is kerültem, mert bevertem a fejem. Volt valami féltékenység Földesy Kristóf és David Bennett között, aztán csak mindenki csatlakozott a saját oldalán. Az edzések mindig különlegesek voltak, mert Grósz Anna gyilkos edzéseket tartott. Egyébként akkor még ide járt a példaképem is, Allegra Black, aki válogatott hajtó volt akkor is, és sikerült kieszközölni, hogy tartson nekem különedzést. Később pedig sikerült bekerülnöm a csapatának ifi részébe, a Stockholm Vikingshez, de ekkor már harmadikos-negyedikes voltam. Szóval sok jó élményem van az itteni kviddicsről, például a Rellonnal a két egymás utáni évben bajnokok lettünk, aztán pedig vegyes csapatok voltak, ott már nem indultam.

Na, igen... a Navine-Rellon meccsek mindig emlékezetesre sikerülnek. Mindig is hajtóként játszottál, esetleg megfordult-e a fejedben, hogy kipróbáld magad más poszton? 
Igen, mindig. Bár csábító dolog egyetlen egy labdáért küzdeni mással, ami a legtöbbet éri, mégis a hajtójátékot szeretem. Ott lehet igazán kihozni magunkból a kreativitást, és szinte mindenre figyelni kell. Főleg a gurkókra - nevet.

Ezzel teljes mértékben egyetértek. *elmosolyodik* Mikor határoztad el, hogy a legjobbak közt szeretnél játszani, a kviddiccsel foglalkozni az iskola után, és mi juttatott erre a döntésre?
Ahogy mondani szokás, amióta az eszemet tudom. Mindig is arra törekedtem, hogy minél jobb legyek; ami azt illeti, most is erre törekszem. Nagyszerű ez a játék, és tényleg olyan ez nekem, mint másoknak a drog. Szinte a lényemmé vált, és ha nem csinálhatom, boldogtalanná tesz. Nekem nagyon sok példaképem van, nem csak Allegra, például ott
van a Repüléstan professzor, Markovits István (akinek nagyon sokat köszönhetek), vagy éppen Merkovszky professzor. Azt szeretném, ha én is ilyenné válnék, mint ők, és miattam kviddicsezni kezdenének sokan. Nem szeretném, ha valaha is eltűnne ez a sport, mert szellemi és fizikai felkészültséget igényel, nagyszerű kikapcsolódást nyújt mindenkinek.
Hmm, nem nagyon válaszoltam a kérdésre. Szóval egyszer láttam, megtetszett és azóta csakis a kviddiccsel szeretnék foglalkozni. Semmi különös - megvonja a vállát mosolyogva.

Ó, szerintem nagyon jó úton haladsz, az iskolai játékosok közül legalábbis biztosan elég sokan néznek fel rád. *ismét csak megejt egy mosolyt* Több csapatban kipróbálhattad már magad a Bagolykő mellett/után, pár szóban mesélhetnél róluk, mit érdemes/szükséges tudni róluk? Illetve a profi ligába való bekerülés mikéntjéről is ejthetnél néhány szót a kevésbé jártas olvasók kedvéért.  
Ennek tényleg örülök, ha így van. Azt hiszem, hogy felajánlottam már valakinek, hogy eddzem, de nem jelentkezett azóta... vagy csak nem hitte el - kuncog. - Igen, a Vikingek voltak az elsők, az ifi után a felnőttben is kipróbálhattam magam, itt két évet húztam le. Nagyon nehéz volt bekerülni, de sikerült. A Stockholm Vikings a svéd örökös bajnok, legalábbis a legtöbb bajnoki címük nekik volt eddig, 45-nél tartanak. Aztán idény közben átigazoltam a Ballycat Bats-hez. Nos, ha eddig azt hittem, hogy erősek az edzések, megtapasztalhattam, hogy miért a Brit a legerősebb liga. Sokszor csak aludni jártam haza, és nem nagyon volt magánéletem, amit nem is nagyon értékeltek, még a sárkányom sem. Év végén pedig sikerült a mostani csapatomhoz, a nagy múltú Montrose Magpies-hez kerülni, igaz, sok sérülés kellett hozzá, meg egy eligazolás, hogy oda beférjek, de azóta remélem, hogy elégedettek velem. Úgy gondolom, hogy egyelőre ez a csúcs, meg persze szeretném továbbra is a címeres mezt viselni. 
Nos, hogy pontosabban is kitérjek a különbségekre a profi ligákkal kapcsolatban... Az iskolai edzések intenzitását minimum háromszorozzuk meg, és akkor nagyjából ott vagyunk. Igaz, én csak nagyon jó ligákban szerepeltem, valószínűleg vannak könnyebbek is. A legszembetűnőbb, hogy mindenben van profi edző. Mentális edző, dobóedző, repülésedző, vezetőedző... szinte nincs olyan aspektus, amiben ne lenne. Ezeken kívül, ha még nagyon is jó vagy, van külön edző, dietetikus, aki csak veled foglalkozik, hogy a legtöbbet tudd kihozni magadból. Persze ehhez nagyfokú elhivatottság és szorgalom szükséges. 

Mit javasolsz azok számára, akik hozzád hasonlóan szeretnének a vizsgákat követően feltörni a nagyok közé?
A profi ligába többféleképpen kerülhetsz be. Ajánlással vagy szorgalommal. Ha az átlagosnál kiemelkedőbb teljesítményt nyújtasz, bizonyosan felfigyelnek rád. A játékos-megfigyelők sokszor megbújnak még az iskolai meccseken is, érdemes tehát jól koncentrálni, még egy könnyebb meccsen is. Ha szerencséd is van, egyből magasabban jegyzett csapatba kerülhetsz. Érdemes külön edzeni, hogy jobb legyél, mert a Bagolykőben nem felkészült mesterek irányítanak, hanem felsőbb évesek, akiknek azért nincs annyi tapasztalata. Hát, nagyjából ennyi...

És akkor hogy erről is essen pár szó: Játékvezetőként is töltöttél egy idényt iskolánkban. Mit gondolsz,  maradsz inkább a cseleknél és gólszerzésnél, vagy idővel vezetnél meccseket – esetleg itt nálunk újra? Szereztél olyan tapasztalatot a JV-ként töltött idő alatt, amit hasznosítani tudsz játékosként is?
Ez egy jó kérdés. Amíg úgy érzem, hogy hasznos tagja lehetek egy csapatnak, addig játszani fogok. Egyébiránt biztos, hogy a kviddics közelében maradok majd utána is. Azt még nem tudom, hogy milyen minőségben, bár az egy év játékvezetés nem volt rossz. De valami többre vágyom, talán gyerekeket fogok tanítani, talán felnőtt edző leszek. Mindenképpen valami olyan dolgot, amivel segíthetek minél több emberhez eljuttatni a sportot. Hogy az utolsó kérdésre is válaszoljak, nem sok mindent tapasztaltam meg itt. Talán annyit, hogy most már én is kicsit elnézőbb vagyok a játékvezetőkkel - vigyorog. - Viszont ezt az egyenseprű dolgot nagyon hasznosnak tartom, mert így kizárólag a játékos tehetsége, felkészültsége határoz meg mindent, a seprűbeli különbségek nem hoznak előnyt senki számára sem. Ez egy fontos tapasztalat.

Érdekes lehetett levezényelni a meccseket, amiknek évekkel korábban te is részese voltál. Változott bármi a csapatok mentalitásában, játékában, ahhoz képest, mikor még itt játszottál? 
Sajnálom, hogy a Navinének fel kellett adnia, de egyébként persze, változott. Más játékosok, más intenzitás. Mondjuk a Rellon hajtójátéka továbbra is a legerősebb volt, ahogy mindig is. Viszont az Eridonnak sosem volt még ennyi tehetséges fogója szerintem, és a Levita sem volt még soha ennyire felkészült. Nagyon kicsi döntött, élvezetes szezon volt. Legalábbis nekem mindenképpen - mosolyodik el.

Nekünk is! És hát, ennyi lett volna. Köszönöm szépen a válaszokat! Sok sikert a továbbiakban, és kívánom, hogy minden a terveid szerint haladjon! 
Én is köszönöm, hogy meghívtatok és sok sikert minden kviddicsezni vágyónak!

Visszatértünk Svédországból


Kováts Marcell hihetetlen átalakuláson ment át az utóbbi időben, az ijedt képű kisfiúból mára a főnixek egyik sármőre lett. Valahogy mégis rendre hozzá nem illő lányokkal hozza össze a sors. Egyik kedves barátja elhatározta, hogy ez nem maradhat így, ezért március 27 és 30 között castingot tart a lélekszobában az aznapi vacsora után, takarodó előtt fél órával. A célja az, hogy megtalálja Marci számára a tökéletes lányt. Előzetes jelentkezés nincs, de a helyszínre fényképes jelentkezést kell vinni.



Grace Erin Green nem bír a vérével, bár azt mi sem tudjuk pontosan, hogy mit követett el, de elég súlyos lehet, ugyanis egy ideje már csak Ren Donovan auror kíséretében lehet látni. Amikor úgy tűnik, hogy Grace egyedül van, akkor is a legváratlanabb helyekről bukkan elő. A fiatal édesanya talán a gyermekei miatt kapott ilyen enyhe büntetést? Akinek információja van az üggyel kapcsolatban, juttassa el szerkesztőségünkbe! Jelige: "Rence" 



Igaz, már március közepe van, mégis egy naptár borzolja a kedélyeket. A naptárban negyedévtől felfelé összesen tizenegy navinés fiú pózol. Az utolsó hónapban pedig közös képet vállaltak, így egyszerre legeltethetik lányok és asszonyok a szemüket a fiúkon. Különlegessége, hogy a naptár első hónapja április, megjelöltek benne minden fontosabb dátumot, és ajándék unikornisos jelölők is járnak hozzá. A naptár másolásgátlóval van ellátva, így aki szeretne egy példányt szerezni, annak mindenképpen ki kell adnia érte egy galleont. Állítólag a szereplők miatt minden pénzt megér. Lássuk kik álltak modellt:  

Aaron E. Blake
Lasch Ervin Balázs
Isaac Nikolai Eccelstone
Matthew Bloomer
Czettner R. Benjámin
Vasil Dimitrov
Csornay Vince Levente
Fandler Ágoston
Fülöp Farkas
Némethy Máté
Révész Kornél



Az Ombozi lányok mostanában egyre több időt töltenek együtt, melynek oka Noel. Egy bennfentes elmesélte ugyanis a lányoknak, hogy a Tarzanból Szőke herceggé avanzsált fiú több ízben is találkozott egy lánnyal. A találkozások pedig randevú jellegűek voltak. Sajnos azt nem tudta megmondani, hogy ki a hölgyike, de láthatóan elcsavarta Noel fejét. Elmesélte azonban a lányoknak a körülbelüli kinézetét, ami miatt most a lányok összefogtak, hogy kiderítsék, és megismerkedés céljából elbeszélgessenek vele. Az már most biztos, hogy jajj annak a lánynak, aki vette a bátorságot, hogy belekeveredjen az Ombizi klán dolgaiba.  

Az Edda és szerzői

A skandináv irodalom kezdetei

Ha valaki szeretne alaposabban megismerkedni a skandináv mitológiával, akkor érdemes az Edda-énekeket és/vagy a Próza Eddát is beszereznie a mindenféle összefoglaló alkotások mellé. Hogy pontosan milyen alkotásokról is van szó? Tulajdonképpen skandináv istenekről és hősökről szóló költemények gyűjteményéről. Ezek egy részét a Próza Eddában is megtalálhatjuk, de ki vette a fáradságot, hogy mindezt papírra vesse? Kezdjük az elején a történetet.

Izlandot 850 körül fedezte fel egy norvég hajós, miután eltévedt egy viharban, a sziget történelme hivatalosan azonban 874-ben veszi kezdetét, amikor a norvég Ingólfr Arnarson és felesége letelepedtek itt, megalapítotva  Reykjavíkot. A norvég vezér már jó ideje egy olyan helyet keresett ekkor, ami távol van a kontinenstől, ahol mindenféle vándor alaknak köszönhetően nem mindenki nézte már jó szemmel a mágiát. Ugyanakkor új, még érintetlen területekkel is kecsegtetett a sziget. Izland még felül is múlta az elvárásait, így amikor a királlyal konfliktusba került, meghozta a végső döntést és elhagyta Norvégiát egész háza népével, hogy birtokba vegye a vulkánok, gleccserek és gejzírek szigetét. Ennek még nem sok köze van az Edda-énekekhez, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy ezek az emberek magukkal hozták ide mondáikat, történeteiket. Idővel újabb máguscsaládok érkeztek a szigetre és létrejött az izlandi közösség a betelepülő családok, vagy inkább klánok szövetségéből.

Egy ilyen egykori betelepülő család, az Oddaverjarok sarjaként látta meg a napvilágot 1056-ban Sæmundur Sigfusson, a Bölcs, akiről rengeteg monda kering. Varázstalanok szerint az ördöggel kötött alkut, és ennek köszönhette sikereit. Lelkét is csak azért tudta megtartani a kötött alku ellenére is, mert agyafúrtabb volt az ördögnél. Szórakoztató történetek ezek, a magyarázat azonban sokkalta egyszerűbb. Sæmundur mindössze varázsló volt, akárcsak számos felmenője az Oddaverjarok közül. Külföldi tanulmányait követően visszatért a szigetre és Oddi városában megalapította korának egyik legjobb iskoláját, amelynek kevés kiváltságos diákja nagyfokú műveltségre tett szert középkori mércével mérve. Az Edda-énekeket is itt jegyezte fel diákjai oktatása mellett maradt idejében, hogy a mitológiát összefoglaló költemények fennmaradjanak az utókornak.

Sæmundur fókaháton utazik haza

Bár a verses Edda Sæmundar Eddaként is ismertté vált, varázstalan kutatók vitatják, hogy Sæmundurnak köze lett volna a műhöz, azt ugyanis ma csak a Codex Regiusban megőrzött másolatból ismerheti az olvasóközönség számottevő része. Nem tudni, hogy kinek köszönhető a másolat, amely a 13. században készült és először 1643-ban említik, amikor is felbukkant a Skálholtban élő püspöknél, Brynjólfur Sveinsson-nál. A püspök aztán gyorsan tovább is ajándékozta az éppen hatalmon lévő norvég királynak arra hivatkozva, hogy a Codex Regius királyi kódex a neve alapján is, s őt illeti meg. A kézirat 1971-ben került vissza Izlandra, és jelenleg Arni Magnusson Intézet tulajdonát képezi, akárcsak az eredeti kézirat. Ez utóbbi 1976-ban került az intézet ereklyékre szakosodott részlegének birtokába az utolsó ismert tulajdonos, Lars Olofsson végakaratának megfelelően. A rúnafejtőként ténykedő Olofssonnak egyébként évek kitartó munkájába került feloldani az eredeti kéziratot védő mágikus rúnasorokat, hogy a kötet bárki számára megtekinthetővé váljon, korábban ugyanis csak az egyes klánok vezetői előtt tárta fel titkait a medvebőrből készült borító.

Snorri Sturluson, a Próza Edda szerzője ilyen tekintetben többszörösen is szerencsésnek bizonyult. Snorri a Sturlungar-klán tagjaként 1779-ben látta meg a napvilágot. Az éppen hatalmon lévő Sturlungar vezető harmadik fiaként nem igazán volt sok kilátása fényes jövőre sem későbbi vezetőként, sem tanult emberként. A szerencse mégis mellé állt, amikor egy tanácskozás alkalmával az egyik jelenlévő klánvezér felesége késsel támadt Snorri apjára, Sturlára. A feljegyzések alapján a nő szerette volna a férfit a félszemű Odinhoz hasonlatossá tenni, mások szerint azonban megölni akarta. A vád a vezetők tanácsának, az Althingnak az összehívásával és valószínűleg jogfosztással és kivégzéssel, majd további konfliktusokkal és esetleges polgárháborúval járhatott volna, ha Sæmundur unokája, Jón Loftsson nem ajánlja fel, hogy az akkor három eves Snorrit fiaként neveli fel, amennyiben Sturla eltekint a történtektől. Sturla belement az egyezségbe, így a fiú az Oddaverjar-klánhoz került és olyan oktatásban részesült, amilyet otthon nem is remélhetett volna. Széleskörű műveltségre tett szert és nem csak a rúnamágiát tanulhatta ki, de megismerkedett a család birtokában lévő költeményekkel is nevelőapjának köszönhetően, valamint rengeteg hasznos kapcsolatra tett szert. Első házasságának köszönhetően aztán nem csak vagyonhoz, de birtokhoz is jutott. Időközben költőként és a törvények ismerőjeként is nevet szerzett magának, 1215-ben pedig az Althing hivatalos törvénymondója lett. Élete során kétszer is betöltötte ezt a nagy megbecsülésnek örvendő tisztséget hazájában. A norvég királlyal is sikerült jó kapcsolatot kialakítania, élete végén azonban éppen ez lett a veszte. Amikor a Norvégiában dúló polgárháborúban nem a király pártjára állt, az saját rokonait küldte ellene. Merénylői 1241-ben saját házában végeztek vele.

Snorri szobra, Reykholt, Izland

Snorri élete során számos költeményt írt, valamint ő a szerzője a már említett Próza Eddának is, valamint egy, a norvég királyok történetéről szóló történeti műnek. Eddája nagyban ráépül az általa már ismert verses alkotásokra, idézeteket is felhasznál belőle, azonban számos tekintetben el is tér a kiindulási pontként szolgáló költemények gyűjteményétől. A mű egyik érdekessége, hogy kapcsolatot teremt a skandináv hitvilág istenei és Trója között. Snorri szerint ezek az istenek valamikor maguk is menekülő hadvezérek voltak, akiket később istenként kezdtek tisztelni az emberek. Nem kizárt, hogy ezért a meglepően vakmerő feltételezésért legalább néhány átok célpontja lett, ami feltehetőleg sokat megmagyarázna családi élete állandó bonyodalmait illetően, számos gyereke közül például alig néhány érte meg a felnőttkort. E tekintetben azonban semmit nem tudni biztosan, néhány széljegyzet alapján biztosat állítani nagyon is merész vállalkozás lenne. Snorri Eddájára visszatérve, nem csak a mondákat, regéket gyűjti össze, de tanítani is kíván, így az izlandi költészettel is megismerkedhetünk olvasás közben. E mű egyébként több kódexben is fennmaradt, kisebb-nagyobb variációkkal. A legrégibb változat, amely még meg is nevezi Snorrit a mű szerzőjeként, a Codex Upsaliensis. A kódex a 14. század elején íródott, jelenleg az uppsalai egyetem könyvtárában tekinthető meg, mágikus mozgó képekkel díszített és sajnos jóval hiányosabb változata pedig a XIII. Erik Svéd Királyi Mágusképző Szakiskola könyvtárában található meg. Az eredeti mű sorsa Snorri halálát követően nem ismert, bár elképzelhető, hogy igazak a feltételezések, miszerint merénylői elégették volna az eredetijét. Ha így is történt, szerencsére a másolatoknak köszönhetően ma világszerte ismert mindkét szerző és műveik egyaránt. Számos nyelvre lefordították a két alkotást, népes olvasótábor olvassa őket, és akkor még nem is említettük a számtalan tudományos cikket és elemzést, amit írtak róluk az évszázadok során.

A Próza Edda fedőlapja (1666)

Iker, vizsgák, megfigyelnek?

 Interjú Grace Erin Greennel 

A mai alkalomra egy igazán gyönyörű nőt választottam beszélgetőpartneremnek, aki a kastélyon belül is igen nagy népszerűségnek örvend, és aki nem kerülhette el az én figyelmemet sem. Az interjú során egy határozott nőt ismerhettem meg, akinek még a humora is jó. Íme Grace Erin Green


1. Már előre is köszönöm, hogy vállaltad az interjút, és azt is, hogy őszintén válaszolsz nekem. 
Ki mondta, hogy őszinte leszek? *felvont szemöldökkel bámul rá pár pillanatig. De aztán csak felnevetve legyint.* Nehogy komolyan vedd, csak ugratlak. Én köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethetek veled. Talán csak nem bánom meg...

2. Rengeteg pletyka terjed rólad a kastély falai között. Tudom, hogy van alaptalan, és van, ami nem teljesen az. Kezdjük az elején! Hogyan értékelnéd ezt az évet? 
Mármint magát a tanévet, vagy az én évemet? Mert szerintem a tanévvel semmi gond nincsen, egyszerűen csak nekem jöttek össze a dolgok elég kellemetlenül. Amiről persze nem az iskola tehet, hanem én, meg a hülye fejem. De amúgy összességében nem volt olyan vészes. Mármint... Lehetett volna sokkal rosszabb is, vagy nem? De. Szerintem de. Tényleg ne haragudj, ha kicsit zavaros a gondolatmenetem, mostanság nem sok emberrel beszélgetek.

3. Mennyire érzed bántónak, hogy ilyen sokszor előkerül a neved? 
Tudod, a Bagolykőben az a jó, hogy ahogy terjed a pletyka, úgy alakul is folyamatosan, szóval az esetek nagy többségében nem is jut vissza hozzám. Bár vannak eléggé viccesek is, mármint... Én mint bérgyilkos? Attól még, hogy terelő vagyok, nem leszek pszichopata. De néha van, hogy rosszabb napjaimon érkeznek el hozzám a "hírek"... Olyankor van, hogy kissé bánt a dolog. Mit van mit tenni? Nem vagyok egy túlérzékeny darab, szóval, ha valaki légből kapott dolgokat szeretne terjeszteni rólam, csak tessék. Aztán legyen mersze kijönni a következő meccsre! *Szórakozottan kacsint egyet, de elég egyértelmű, hogy viccel... Vagy mégsem?*

4. Gyermekeid vannak, iskolába jársz, egyedülálló anyaként igyekszel helyt állni. Ez nem semmi. Honnan meríted az energiát? 
Abból, hogy szeretem, amit csinálok, és persze van segítségem is. Végre sikerült megbékélnem a családommal, anyukám pedig itt van egy ideje, és többnyire ő vigyáz a gyerekekre. Nélküle szerintem egy csődtömeg lennék. Nagyon hálás vagyok neki.

5. Milyen érzés mindezt anyaként csinálni? 
*Egy pár pillanatig habozik, mielőtt válaszolna a kérdésre.* Azt hiszem, hogy jó... Jöhetnek problémák, jönnek... De megoldom! Elvégre itt vagyok, újabban nem nézek ki úgy, mint egy frissen keltett inferus, és nem akartam rémdenevér-rontást sem küldeni senkire. Szóval az ember kicsit átértékeli a dolgait, ha szülő lesz, de attól még nem omlik össze körülöttem az iskola. Sőt, azóta igyekszem jobban teljesíteni, szinte kötelességemnek érzem. A gyerekeim motiválnak, hogy minél többet megadhassak nekik, ha elvégeztem a sulit.

6. Nézzünk egy aktuális pletykát! Azt beszélik, hogy Ren Donovan, mint egy árnyék követ téged, és szemmel tart. Tényleg igaz, hogy aurori kíséretet rendeltek el melléd? 
Azt beszélik? Nem lógunk annyit együtt a vészmadárral, de hát már az elején is volt egy creepy beütése, nem lepődnék meg azon sem, ha volna valami valóságalapja a dolognak. Kirendelésről tudtom szerint nincs szó, elég jóban vagyunk. Bírom a hülye fejét. És amúgy is jövök neki eggyel, mert ugye megmentett a mágiatöri trolltól. *Az ajkába harapva elpirul kicsit.* Ha esetleg olvasod Ren, köszönöm még egyszer. Te vagy a legjobb!

7. Mit gondolsz, miért merül fel ilyen gyakran a neved? 
Ez egy olyan kérdés, amire sokszor én is szívesen megtudnám a választ. Sajnos nem tudom a pontos okát, de gondolom köze van hozzá, hogy az életem néha már-már szappanopera jellegű fordulatokat ölt. Már én is csak a fejemet fogva nevetek. Kész röhej, amit leművelek.


8. Ha visszamehetnél a múltba, bármilyen régre, mi az, amit megváltoztatnál? 
A saját életemben? Semmi. Igazából minden egyes döntésem ide vezetett, és én boldog vagyok azzal, ami most van. Nem szívesen változtatnék meg semmit. Talán tartanám az öcsémmel a kapcsolatot, miután leléptem otthonról. Néha kicsit bánt, hogy nem voltam mellette, mikor elkezdte az egész komolyabban zenélős projektjét. 
Vagy történelmileg? Hát, az egy nagyon jó kérdés...

9.Nem, nem, jó nekem a te történelmed. Mi az, amit a jövőben szeretnél elérni?
Szeretném sikeresen befejezni a sulit, azaz letenni a gyógyítói képesítést, aztán szerezni egy jó állást, úgy, hogy közben nem én leszek a világ legrosszabb anyja. Azt hiszem, hogy ezekkel már bőven megelégednék. Mármint komolyan. Kicsit gázos, de én sosem voltam anyás, nem tudom, hogy milyen egy jó szülő. *A vállát vonogatja tanácstalanul pár percig.* De azért minden tőlem telhetőt megteszek.

10. Mi az, amit a jövőben biztos, hogy másképpen csinálsz majd? 
Nem találkozgatok pasikkal. Nem mintha most azt tenném, de egyelőre tényleg nincs szükségem plusz zűrre. Pedig hát akadna *kínosan felnevet kicsit* tudod, hogy megy ez. Mikor az ember keres, nincs, mikor a háta közepére sem kívánja, megdobálják vele. 

11. Ha bármilyen szuperképességed lenne, mi lenne az? 
Hmmm... Nem tudom. Szerintem talán az empátiát választanám.

12. Miért éppen ezt választottad?
Mert néha napján nagyon jól jönne, de nem jövök rá, hogy kell... Mármint, komolyan, egyáltalán semmi együttérzés nincs bennem alapból. Pedig én próbálkozom. Csak akkor sikerül, ha a személy közel áll hozzám, vagy nagyon nagyon megerőltetem magam. Én ilyen mentálisan nem a legegészségesebb nő vagyok. De ha tanít valaki empátiát a környéken, jelentkezzen bagolyban nálam! Kérem!

13. Ha mondjuk valaki be akarna vágódni nálad, egy fiú, mit kellene tennie, hogy egyáltalán észrevedd vagy, hogy számításba kerüljön? 
Általában nem a jó embereket veszem észre. Ez benne a baj... És leginkább nekem kell azzal foglalkoznom, hogy észrevegyenek, ami most elég gázul hangzik. Amúgy szerintem egy pasi, ha be akar vágódni egy lánynál, mutassa ki, hogy törődik vele. Nem úgy értem, hogy hizlalja csokival háromszáz tonnás tehénné  - az is egy módszer -, hanem mondjuk főzzön neki kávét. Nyissa ki az ajtót. Vigye ki a szemetet. Annyival jobban tudom az ilyesmit értékelni, mint mondjuk egy növényt, amit úgyis kinyírok. Csóri növény. Ne légy gyilkos, főzz kávét! 

14. Hogy sikerült a mostani vizsgaidőszak? 
Szerintem egész jól. Legalábbis eddig három vizsgám került kijavításra, abból kettő K és egy darab Várakozáson Felüli. Sosem értettem a művészetekhez annyira... mármint, tényleg nem. Legalábbis, ha a logikára is szükség van hozzá. Szerintem előző életemben én szőke voltam. Na, metaforikusan, semmi bajom nincsen a szőkékkel... vannak nagyon okos szőke ismerőseim! *egy pillanatra a kezébe temeti az arcát* 

15. Volt olyan vizsgalap, amit majdnem otthagytál, amikor megláttad?
Oh igen, a jó öreg "távozz tőlem sátán" dobás. Idén kimaradt a pixisből, ami elég gyanús is, biztos, hogy valamelyik vizsgám katasztrofális lett. Te szent ég, ebbe még nem is gondoltam bele eddig! Jó ég, biztosan elszúrtam valamit. Bár az álomfejtés vizsgától, őszintén, kicsit megijedtem. De végül valamit írtam. Biztos ő lesz a hunyó... *a hajába markol kicsit, miközben kattog az agya*

16. Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, egy Istennő vagy.
Jaj én köszönöm, hogy itt lehettem! Most megyek és átnézem a jegyzeteimet, hogy rájöjjek, hol szúrtam el... *Bocsánatkérően elmosolyodik, majd egy búcsúzás után összekapkodja a cókmókját és már száguld is haza. Azok a vizsgák...*


Vizsgaidőszak és egyéb katasztrófák


A vizsgaidőszak minden diák rémálma, amire nem lehet eléggé felkészülni, és bizony keményen próbára teszi az idegrendszert. Ahogy ezt a fenti példa is remekül bemutatja: a tehetségkutató fiú tánccsapatának értelmi szerzői jó barátok, és hasonló beállítottságúak is, ugyanakkor látható, hogy különböző módon sikerül megbirkózniuk a nyomással. Várkonyi Arnold leginkább egy holdkóros vademberhez hasonlítható jelen állapotában, az összképen pedig a folyamatos, artikulálatlan motyogás sem segít, bár ha erősen próbálkozol, kihallhatsz néhány ismerős szótöredéket a mestertanoncok tananyagából. Persze a legtöbben inkább messziről elkerülik az állandó mosolyát vesztett levitást. Szentmihályi Norbi pedig... nos, meglepődünk vele kapcsolatban bármin is? Azt hiszem, azért ez a reményvesztett, dühös kirohanás még tőle is váratlan fordulat. Remélhetőleg sikerül valamilyen módon megnyugtatni az eridonos fiút, ha jól tudom, a kecskék különösen jó hatással bírnak rá, gyorsan, főnixek, segítsétek meg barátotokat, és lopjatok egy kecskét!



És nyilvánvalóan nem csak ezek a szélsőséges esetek léteznek, amit a fenti két fiú reprezentált, vegyük például Mihael Saint-Venantot, akiről már olyan rég felreppentek a hírek, miszerint apa lesz nemsoká, hogy bőven volt időnk kiháborognunk magunkat, és szinte meg is feledkeztünk róla. Most viszont megérkezett a trónörökös apróság, aki úgy tűnik, olyannyira belopta magát apuci szívébe, hogy a fiú egyetlen percet sem akar mással tölteni. Így eshetett, hogy teljesen megfeledkezett a vizsgákról, értetlenül áll a dolog előtt, hogy telhetett már el ennyi idő – és nyilván ez az oka annak a dekoratív szőrpamacsnak is ott az arcán. A történet viszont nem ért itt véget, és felvet egy érdekes kérdést: miért pont Gál Adél világosítja fel az aktualitásokról a rellonost? Talán ő az új dada, aki segít Mihaelnek, míg felesége távol van? Esetleg lemaradtunk valami fontosról? Úgy tűnik, a lány nem zavartatja magát túlságosan, bár a hírhedten hirtelen haragú francia sem úgy néz ki, mintha egy kicsit is meghatná a bukás lehetősége.



Láthattunk furcsa párosokat Valentin-nap környékén és sokan első kézből tapasztalhattátok meg Cupido szorgoskodását a szerelmesek ünnepén, de a pólyás szörnyeteg mesterkedésének hatása már rég elmúlt. Azonban úgy látszik, akadnak olyanok is, akiknek nincs szükségük segítségre: alighogy a sármos apuka feltűnt a láthatáron, le is csaptak rá, sőt... Farkas Balázs körül csak úgy legyeskednek a nők! Lapunk csinos főszerkesztő-helyettesével, Egerszegi Ninával kezdte az ismerkedést, bár nem a legszokványosabb módon – a kelleténél hevesebben állt ki lánya, Kamilla és az utóbbi időben újságunk miatt kissé megcsorbult hírneve mellett. Hát nem megindító, ahogy védelmezi csemetéjét? Többek közt talán ez is közrejátszhatott abban, hogy Nina a férfi lakásából távozott sietősen a minap.
De nagyon úgy fest, hogy Balázs több vasat is tart a tűzben, és nem csak a félvélát invitálja át magához szíves örömest. Úgy hírlik, nem is olyan rég együtt főzőcskézett az unikornisok házvezető-helyettesével Czettner L. Zoéval, akivel többször látták már kettesben. Vajon mit szól a találkozókhoz a lány barátja, Mitzinger Bence? És ha esetleg még anyu is képben van valamilyen mértékben? Ejj, tudhatná már, auror úr, hogy a féltékeny nők veszélyesek, márpedig ha így folytatja, egészen biztos, hogy begyűjt belőlük néhányat maga köré.

Húsvét és a színes tojást tojó nyuszi rejtélye

Hamarosan itt a Húsvét, az egyházi ünnepek legrégebbike, mely alkalmával keresztény kultúrkörben Jézus halálára és feltámadására emlékeznek. Ez a mozgó ünnep idén március 27-re esik. Az ünnep neve egyébként az azt megelőző negyvennapos böjt lezárulását jelzi és nem csak számos hagyomány kapcsolódik hozzá, hanem jelkép is, többek között a nyuszi. Ugyan vallásos iratokban semmiféle utalás nem található arra vonatkozóan, hogy ennek az állatnak bármiféle kapcsolata lenne az ünneppel, ettől függetlenül azonban mégis elválaszthatatlanul összekapcsolódott vele.

Hogyan is lett az ünnep egyik fontos jelképe ez az állat, aki mára a gyerekek kedvence is egyben? Mondhatnánk, hogy a csokigyárak és az üzletek kitartó munkája és sikeres marketingje a magyarázat, azonban történelmi források bizonyítják, hogy ez elhamarkodott következtetés csupán. A nyulat először a 16. századi Németországban említik a Húsvéthoz kapcsoltan és idővel szorosan összefonódott azzal. Pontos eredete mind a mai napig tisztázatlan. Egy téma iránt érdeklődő boszorkány, Winifred Smith a 19. században meglehetősen komoly érdeklődést tanúsított a "nyuszi hozza a tojást" elképzelés iránt. Férjével tett utazásai során, a Rajna völgyébe tévedve sikerült feljegyezni néhány történet töredékét. Smith a dolog mögött azonnal animágiát feltételezett, hipotézise azonban a további források hiánya miatt bizonyítatlan maradt.

Nem csak Smith érdeklődött azonban a magyarázat iránt, hanem más kutatók is - mágusok és varázstalanok egyaránt -, akik számos történetet jegyeztek fel a húsvéti nyúl eredetét illetően. A legendák adta magyarázatok nem egységesek, kivéve egyetlen elemet, amely nem más, mint a színes húsvéti tojásokat tojó nyuszi. A széles körben elfogadott, varázstalanok által is ismert magyarázatot a históriák mögött, végül a germán mitológia szolgáltatta. A német nyelvben a Húsvét megnevezése Ostern, ami Ostara, az egykori germán istennő nevéből származik, akinek ünnepét a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával ülték meg. A történet szerint az istennő kísérője egy nyuszi volt, aki színes tojást rakott le maga után minden alkalommal, amikor csak jó gyereket látott. A különböző helyre kerülő tojásokat aztán a gyerekeknek meg kellett keresniük. Innen ered a ma nagyon elterjedt tojásvadászat, aminek főként angol és német területeken van nagy hagyománya, de napjainkban az egész világon kezd elterjedtté válni. A tojásokat az ünnep reggelén a kertben különböző helyekre rejtik, amiket azután a gyerekeknek valamilyen ajándékért cserébe meg kell találniuk. Szórakoztató verseny és játék egyben.

Ostara és nyula

Egy másik, többek által lejegyzett történet szerint Ostarát eredetileg nem nyúl követte, hanem egy galamb. Hogy a galambból hogyan lett nyuszi, azt nem tudni pontosan. Az egyik magyarázat szerint, az istennő haragjában változtatta nyúllá a galambot, egy másik változat azonban azt állítja, hogy az átváltoztatással Ostara egy sebesült galamb életét szerette volna megmenteni. A lényeg azonban az, hogy a madár nyúlként is képes volt továbbra is tojásokat rakni és hálája jeléül, hogy ettől a képességétől nem fosztotta meg, színes, díszes tojásokat ajándékozott Ostarának.

Varázstalan képeslap

A nyúl aztán a kereszténység elterjedését követően is sikeresen megtartotta jelentőségét, részévé válva egy új hitvilágnak. Napjainkban gyakori szereplője képeslapoknak, amelyeket az ünnep alkalmából küldenek jókívánságokkal ismerőseiknek úgy a varázstalanok, mint a mágusok. De nem csak a képeslapokon jelenik meg, hanem a húsvéthétfői locsolkodás alkalmával elhangzó locsolóversek szövegeiben is sűrűn felbukkan.

Kerek erdő szegletében
nyuszicsalád szunnyad szépen.
Alszanak a lombok alatt –
múlt héten sok dolguk akadt.
(Locsolóvers, részlet)

Továbbá - ha már szóba kerültek a csokigyárak és a boltok - a csokinyuszikról se feledkezzünk meg, amelyek számtalan változatban találhatóak meg a boltok polcain, kicsitől a nagyig, keserűtől az édesig, feketétől a fehérig és a legkelendőbb finomságnak számítanak ebben az időszakban.


Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Bagolyszkóp

A minap éppen ötleteken elmélkedtem a legújabb számhoz, amikor meghallottam azt az érdekes kérdést, hogy „vajon milyen bagoly lennék?”. A kérdés Rachel Octavia Amber szájából hangzott el, valószínűleg unatkozása enyhítésére, ám nekem szöget ütött a fejemben. Elkezdtem hát nyomozni és íme a végeredménye:

Uhu 
III. 21. - IV. 19.
Az uhu a legnagyobb bagoly, mely utal arra is, hogy a jegy szülötte uralkodásra, irányításra született. Nem ismeri a lehetetlent és nem szereti, ha valaki ellent mond neki. Látása és hallása nagyon jó, észreveszi a hazugságokat és felkutatja az igazságot, remek munka lehet számára a nyomozó vagy az auror. Persze a jegy szülöttei nem szűkölködnek vetélytársakban, sőt, ellenségekben sem, ám ehhez sokszor ők maguk járulnak hozzá, hiszen képesek másokat nyugodt szívvel kitúrni pozíciójukból. Párkapcsolat tekintetében elvárják, hogy mindenki a saját szerepét játssza és, hogy minden úgy alakuljon, ahogy elvárják azt.

Üregi bagoly
IV. 20. - V. 20.
Talpraesett, gyakorlatias és ötletes, akinek a családja áll az első helyen. Párkapcsolat központú, amikor csak teheti a szerelmével foglalkozik, ő jelent számára mindent. Természetét tekintve, ő a nyugalom megtestesítője. Fontos számára a harmónia, a jó kapcsolatok kialakítása. Szereti, ha mindenkivel jól kijön. A kiegyensúlyozottság nagyon jelentős szerepet játszik az életében. Nagy figyelmet fordít az egészségre és a szépségre is. 

Kacagóbagoly  
V. 21. - VI. 21.
A bagolyfajta mára már kihalt, azonban az nem, amit képvisel. A jegy szülöttei vidámak, szeretnek nevetni és szórakozni. Nagyon szeretik az életet, jó beszélgető partnerek és igencsak ínyükre van a kiadós pletykálás is. Lendületesek és könnyedek, ami egy részről frissítő, ám sajnos a természetük miatt hamar ráunnak a dolgokra és az emberekre is. Ilyenkor könnyedén továbbállnak, nem is sejtve, hogy mit hagynak maguk mögött. Másik nagy hátrányuk, hogy a lelkesedésük elvesztésével azonnal a másik végletbe csapnak át, világvége hangulatot előidézve. Hangulatingadozásra és válogatásra készüljön mindenki, aki ezen jegy képviselőivel leáll. 

Macskabagoly  
VI. 22. - VII. 22.
A macskabaglyok nem szeretik a változást, a bizonytalanság érzetét, ők tipikusan a stabil, határozott irányvonalak hívei. Szükségük van egy szilárd háttérre és biztonságérzetre, melyeket a családjuknak is szeretnének megadni. A családja és a hozzá közel álló személyek annyira fontosak számára, hogy akár agresszívan is képesek kiállni értük. Ez a ragaszkodás nincs másként a párkapcsolatukban sem. Mesteri megtévesztők, van, hogy tudatosan, van, hogy akaratlanul, de képesek megvezetni bárkit, ha úgy érzik, hogy szükséges. 

Erdei fülesbagoly
VII. 23. - VIII. 22.
Szeretik a hosszú, jó, információ-gazdag beszélgetéseket, a szórakozást, a bohóckodást. Nem meglepő, hogy szeretnek a középpontban lenni, hiszen az Oroszlán csillagjegy megfelelője. Kinézete feltűnő, hivalkodó, sokszor extravagáns. Párkapcsolati szinten a klasszikus modell hívei, vagyis a férfi hordja a nadrágot, keressen pénzt, míg a nő az otthoni teendőkkel foglalatoskodjon. Mindig ébren figyeli a partnere tetteit, szeret uralkodni, ellenőrizni, ám vigyáznia kell ezzel, hiszen könnyen elrettentheti maga mellől az embereket. Szereti érvényesíteni az akaratát anélkül, hogy bármiféle bűntudatot élne át. Azt, aki a céljaik elérése közben az útjukba áll, könyörtelenül eltávolítják. 

Pápaszemes bagoly
VIII. 23. - IX. 22.
Határozott személyiségek, akiket mégis sokszor félelmetesnek és rettenetesnek, sőt szigorúnak és túl komolynak is tartanak. Az első benyomás esetükben igen csalóka lehet. Nem hívei a nagy társaságnak, kevés barátjuk van, de velük önfeledten tudnak szórakozni. Ha nagy társaságba kényszerítik, feszültté válnak, irritálja őket a tömeg. Szeretik a nyugalmat, a békés életet. Jól elvannak egyedül, ám nyugtatólag hat rájuk a tudat, ha áll mellettük egy olyan ember, akiben megbízhatnak. Az érzékenység nem jellemző rájuk, nem romantikusak, de büszkék és akaratosak. 

Kuvik
IX. 23. - X. 22.
A kuvikok bölcsek, tiszteletteljesek, érettek. Gondolkodásmódjuk igen egyedi, mely sokszor meglepi a környezetüket. Ezen kívül életvitelük miatt is sokan nehezen fogadják el őket. Végtelen hűséget tanúsítanak családjuk felé és a boldogságukért képesek bármit megtenni. Szeretik a családi idillt, de igénylik azt is, hogy egy kis időt egyedül tölthessenek. Ilyenkor elmélkednek, tervezgetnek. De nem kell félnünk, alapjáraton imádják a társaságot és, hogy emberek között lehessenek. 

Uráli bagoly
X. 23. - XI. 21.
Bájos külseje alatt egy igazi fenevad rejtőzik. Védi, ami a sajátja és a tekintetével képes megfélemlíteni azt, aki csak rápillant a tulajdonára, legyen az egy szendvics vagy a párja. Hevesen védelmezi a családját és a párját, nem ismer ezzel kapcsolatban semmilyen korlátot. Vannak szabályai, melyeket ha megsért valaki, az illető kemény leckét kaphat. A mosolyának sosem lehet hinni, hiszen nem ritkán egy bosszú előkészítésén dolgozik titokban. Maga az uráli bagoly egy rejtély, a megfejtéséhez nincs kézikönyv. Egy biztos, a felszín kevésszer az, ami alatta található. Megtévesztő, manipulatív.

Gyöngybagoly  
XI. 22. - XII. 21.
Csupa szív emberek, egy szív arcú bagollyal jelezve. Mindenkinek igyekeznek segíteni, keresik, hogy kinek mi a jó, hogyan tudják még jobbá tenni akár egy sima napjukat is. Szeretik felfedezni a világot, igazi vándorok, akiknél a letelepedés csak akkor jöhet szóba, ha komoly párkapcsolatot találnak. Szeretnek szerelmesek lenni, az élményt átélni. Fontosnak tartják a párkapcsolatot, lesik a párjuk minden kívánságát és egész addig képesek nyugton maradni, amíg ez a kapcsolat kielégíti őket, ám ha ez már nincs meg, rövid távon továbbállnak. Bármerre is járnak, boldogságot csepegtetnek el és szeretetet terjesztenek. Spirituális személyiségek, akiknek segítséget nyújt a hitük a mindennapokban.

Hóbagoly  
XII. 22. - I. 19.
Szereti feszegetni a határait, folyton teszteli képességeit, versenyző, kihíváskereső, mégis békés és nyugodt. Kevés emberrel veszi magát körül, de aki egyszer leragad mellette, azért kész tűzbe tenni a kezét. Számára a barátságok és a párkapcsolat is örökre szólnak. Nagyon kényes arra a tudatra, hogy a párja a tulajdona, nem is tudja elképzelni, hogy ez az állapot megváltozhat. Maximális hűséget vár el a társától, barátaitól, ám ezt ő is viszonozza, ahogy a bizalmat is. A szívét szereti nyugodt lélekkel rábízni a másikra. 

Szalagos bagoly 
I. 20. - II. 18.
Szentimentális, múltba vissza-visszapillantó ember, akiről nem is sejtjük, hogy képes igazi ragadozó is lenni. A személyes tere, a dolgai és a szabadsága védelme rendkívül fontos a számára, ha valaki ezeket veszélyezteti, képes az agresszióra. Nem tűri, hogy bárki beleszóljon az életébe, ez pedig vonatkozik a hozzá legközelebb állókra is. Ha úgy érzi, hogy nem tisztelik őt, vagy a nézeteit, akkor képes bárkit rendre utasítani. Ha átesik a ló túloldalára, akkor gondolkodás nélkül elér mindent, amit akar.  

Álarcos bagoly 
II. 19. - III. 20.
Kívülről kedvesnek látszik, ám az igazi énjét ezzel csak elfedi, ugyanis fél az elutasítástól. Inkább szerepet játszik, mert nem akar csalódást átélni. Igyekszik mások kedvében járni, azonban nagyon könnyen meg is téveszti őket, mivel rendkívül jó emberismerő. Amikor egyedül van, szeret elbújni a világ elől és álomvilágba ringatni magát, ahol bárki lehet akár hős is, vagy épp csak elmerülni nosztalgiázni egy kicsit. 


A baglyos horoszkópot innen lestük.

Tojás talány

A húsvéti nyúl idén nagyon vicces kedvében van.
Sorold fel, milyen tojásokkal készült az ünnepre!


Megfejtésedet küldd el bagolyban Adam Kensingtonnak vagy az edictumbk@gmail.com címre!